Megmutatták a jövőt a Szilícium-völgy fejlesztői

A CES tech show-al kezdődött az 2017-es év.
A kiállítás célja, hogy bemutassa a technológia szektor legújabb innovációit, újdonságait.

A fő témák között természetes ott a VR – virtuális valóság is :)

ces
2016ban számos cég, köztük a Facebook is bemutatott virtuális valóság-szemüveget (Oculus Rift). Idén arra számíthatunk, hogy a szoftverek fejlesztésének köszönhetően ezek a készülékek szélesebb körben elterjedhetnek. A kiterjesztett valóság 2016-ban már nagy áttörést ért el, amikor a Pokemon GO-őrület végigsöpört a világon, megmutatva, hogy az emberek vevők a koncepcióra.

A 2017-es CES-en 70 olyan cég vett részt, ami virtuális valósággal foglalkozik, ez kb 48%-os növekedést jelent az előző évihez képest. A kiterjesztett valósággal operáló vállalatok pedig kétszer annyi kiállítási területet foglalnak el idén, mint tavaly és 20 cég mutatja majd be fejlesztéseit, köztük az Alphabet, amely a Lenovóval közösen fejleszt. Bár az Apple nem szokta képviselhetni magát a CES-en, hamarosan beszállhat a VR-AR-versenyfutásba, erre utal legalábbis az, hogy Tim Cook azt nyilatkozta nemrég, hogy a kiterjesztett valóság “nagy kereskedelmi lehetőséget rejt”. Tavaly már akvizíciókra is sort kerített az Apple az iparágban, megvette például a Flybe Media nevű céget.

Az IDC elemzői szerint hosszú távon a kiterjesztett valóság jelent jobb lehetőséget a cégeknek, viszont rövid távon a virtuális valóság lehet a média figyelmének középpontjában és az értékesítési volumenben is dominálhat. A prognózisok szerint 2020-ra 76 millió darabra rúghatnak a virtuális valóság és kiterjesztett valóság készülékek értékesítései, ami évente átlagosan 100 százalék feletti növekedési dinamikának felel meg.

A VR és kiterjesztett valóság melletti fő témák:
Önvezető autók
Hordható kütyük
Mesterséges intelligencia
A felhő és az internethez kapcsolt készülékek